Forrás: MTI, MNO
Ma kezdődik Soprenban az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének éves kongresszusa, amelynek a Fidesz ifjúsági tagozata a házigazdája. Veress Áron, a szervezet elnöke szombaton az MTI-nek elmondta: nagy megtiszteltetés számukra, hogy a többnapos rendezvényt a német CDU pártalapítványával, a Konrad Adenauer Alapítvánnyal közösen szervezhették meg. Hozzátette: „ez is bizonyítja, hogy a Fidesz és annak ifjúsági tagozata is elismert az európai jobbközép pártcsaládban, s megbíznak bennük”. A Fidesz ifjúsági tagozata jelölte ki a tanácskozás fő témáit is. Veress Áron ezekkel kapcsolatban azt mondta: a tagozat támogatja Magyarország szomszédjainak, így Horvátországnak az Európai Unióhoz, a schengeni övezethez való csatlakozását. Továbbá támogatják a vízumliberalizációt, amely megkönnyíti a volt szovjet tagköztársaságok, például Ukrajna és Grúzia vízumhoz jutását, az „európai gazdasági vérkeringésben” való erősebb részvételét.
A hivatalos témák mellett Sopronban, a páneurópai piknik helyszínén megemlékezéseket is tartanak majd.
A csütörtökig tartó kongresszuson felszólal többek között Gulyás Gergely országgyűlési képviselő, Szájer József, az Európai Parlament képviselője és Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi vezetője, továbbá Michael Stübgen, a német Bundestag képviselője. A rendezvény keretében az Európai Néppárt ifjúsági szervezete kedden és szerdán tartja tisztújítását. A kongresszus végén pedig egy olyan nyilatkozatot is elfogadnak, amelyben „felvilágosítják az európai közvéleményt a magyarországi sikerekről” – közölte Veress Áron.