Ma már vannak alkotmányos garanciák

Forrás: MTI

Az igazságügyi miniszter szerint ma már vannak alkotmányos garanciák arra, hogy ne forduljon elő újra a holokauszt magyar tragédiája.

Trócsányi László Mádon, azon a megemlékezésen beszélt erről, amelyen a régió fejlődésében évszázadokon át jelentős szerepet játszó magyar zsidó közösség holokausztnak áldozatul esett tagjai előtt tisztelegtek a mádi zsinagógában.

A miniszter úgy fogalmazott: a második világháború idején Magyarország megtagadta a magyar zsidóktól a magyarságot, majd az emberséget és végül az életet is azzal, hogy kiszolgáltatta őket a náci halálgépezetnek.

„Erre a magyar tragédiára emlékezünk április 16-án” – tette hozzá. Hangsúlyozta: mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy ez újra elő ne forduljon. "Egyrészt rendelkezésre állnak az alkotmányos keretek és a jog eszközei. Az új magyar alaptörvény értékválasztásának egyik kiindulópontja a nemzeti szocialista és a kommunista eszmék, illetve gyakorlattagadása" - mondta.