Ma ünnepeljük a magyar kultúra napját

<i>Forrás: MTI</i>

Ma van a magyar kultúra napja, ebből az alkalomból az ország számos településén és több külföldi nagyvárosban tartanak megemlékezéseket, rendeznek koncerteket, irodalmi esteket, filmvetítéseket, színházi előadásokat. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter állami kitüntetéseket ad át Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban. Számos vidéki városban szintén ezen a napon adják át a helyi kulturális élet kiemelkedő személyiségeit elismerő díjakat. Szegeden zenés-verses esttel, népi hangszerekből nyíló kiállítással, Debrecenben Kölcsey Ferenc szobrának megkoszorúzásával és színházi előadással ünnepelnek, Balatonfüreden megnyílnak a kulturális turizmus évének vidéki rendezvényei, a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig több mint húsz, az elmúlt években bemutatott magyar filmet láthat déltől egészen holnap reggel hatig a közönség.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!