A magyar baloldal is bevándorlókat akar betelepíteni az országba

Forrás: MTI

Nemcsak Brüsszel, hanem a magyar baloldal is bevándorlókat akar betelepíteni – így reagált a Fidesz-frakció az illegális bevándorlással kapcsolatos hétfői DK-s és MSZP-s nyilatkozatra. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy pártja aláírásgyűjtést indít az európai uniós menekültkvóták támogatására. A nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke, Molnár Zsolt pedig arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy az általános érvényű kvótát nem, az átmenetit viszont támogatják a szocialisták.

A Fidesz-frakció az MTI-nek küldött reagálásában mindezt úgy értékelte: a baloldal egyértelművé tette, hogy kész támogatni az EU-s betelepítési programot, ami egy szegednyi bevándorló betelepítését jelentené Magyarországra. A kormánypárt felháborítónak tartja, hogy ugyanazok, akik 2004-ben gyűlöletkampányt folytattak a külhoni magyarok ellen, most a bevándorlók betelepítéséért akarnak aláírást gyűjteni. Közleményükben azt is írták: a bevándorlók döntő része nem átmeneti időre, hanem véglegesen, a jobb megélhetésért jött Európába. A szocialisták javaslata ezért szerintük nem más, mint hazug megágyazása a betelepítésnek. Az országot meg kell védeni, mert nemcsak Brüsszel, hanem a magyar baloldal is bevándorlókat akar betelepíteni – hangsúlyozta a Fidesz-frakció.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!