A magyar egészségügy többezres megbetegedésre készül

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az Operatív Törzs sajtótájékoztatója előtt elmondta: a kijárási korlátozás, amit Orbán Viktor bejelentett, illeszkedik abba a sorba, amit az elmúlt napokban és hetekben bejelentettek.

kdnp.hu – magyarnemzet.hu

A magyar egészségügy bizonyított, képes arra, hogy a szükséges kezeléseket megadják a lakosságnak a koronavírus-járvány idején – jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Mint mondta, a kórházak erőfeszítéseket tesznek, hogy a tömeges megfertőződések esetére felkészüljenek, erről fog szólni a következő két-három hét. Kiemelte: Magyarországon a megbetegedettek száma jelentősen csökkent, amit annak köszönhetünk, hogy a kormány időben hozott fontos döntéseket, az egészségügyi rendszer pedig felkészült. A kormány a fertőzés eddigi fázisaiban minden rendelkezésre álló pénzösszeg felhasználását lehetővé tette, a kassza felülről nyitott.

A fertőzés jelen fázisában a megelőzés egyik legfontosabb része, hogy kerüljük a csoportos találkozásokat, kiemelten vonatkozik ez az idősekre.

Minden magyar felelős minden magyarért

Kásler Miklós szerint a jelenlegi helyzetben, a csoportos megbetegedések fázisában arra kell a következő két-három hetet fordítani, hogy felkészítsék a magyar ellátórendszert a tömeges, többezres megbetegedések időszakára.

Ennek érdekében felmérték a kapacitásokat – a kórházi ágyszámokat, az intenzív osztályokat, a kórházak műszerezettségét, eszköztárát, a tartalékokat, a nővéri, orvosi létszámot, a szakképzettségeket.

A tervek elkészültek, most a megelőzés legfontosabb része, hogy kerüljük a csoportos találkozásokat, elsősorban az idősekkel, és főként a krónikus betegségben szenvedők ne hagyják el otthonukat.

A miniszter szerint fegyelmezetten reagált az egészségügy, az emberek pedig úgy viselkedtek, mint akik tudják, hogy minden magyar felelős minden magyarért.

Úgy folytatta, hogy ezt kéri és várja el a továbbiakban is.

A magyar egészségügy bizonyított, a magyar orvosok és nővérek képesek és alkalmasak arra, hogy a megfelelő gyógykezelést mindenkinek megadják – hangoztatta Kásler Miklós, hozzátéve: a beteg érdeke a legfőbb törvény.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!