A magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején

A magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december 1-jén – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közmédiának nyilatkozva azzal kapcsolatban, hogy megtiltotta a magyar diplomatáknak a részvételt a december 1-jei román megemlékezéseken.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos


Szíjjártó Péter rámutatott, hogy furcsa lenne, ha a Magyarországot képviselő diplomaták, külügyminisztériumi alkalmazottak román nemzeti fogadásokra járkálnának ezen a napon.

„Ezért megtiltottam minden külképviseleten dolgozó magyar diplomatának és mindenkinek, aki a külügyminisztériumban dolgozik Budapesten, hogy részt vegyen akár Magyarországon, akár külföldön rendezendő román nemzeti ünnepi alkalmakon" – húzta alá Szijjártó Péter.

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!