Magyar EP-képviselők: Történelmi sikert ért el Magyarország azzal, hogy az EP is hozzájárult a hétéves költségvetés és a helyreállítási alap elfogadásához

Történelmi sikert ért el Magyarország azzal, hogy az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén hozzájárult a hét év alatt 1800 milliárd eurót jelentő hétéves uniós költségvetés és helyreállítási alap elfogadásához – írta Deutsch Tamás és Győri Enikő fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében.

MTI

Deutsch Tamás kiemelte, győzött Magyarország, győzött a lengyel-magyar együttműködés, és győzelmet aratott egész Európa. Az Európai Tanács múlt heti csúcsértekezletén született megállapodás, és a keretköltségvetést megerősítő európai parlamenti döntésnek köszönhetően Magyarország megvédte a magyaroknak járó európai uniós pénzügyi forrásokat. A megállapodás emellett megerősítette azt is, hogy semmilyen politikai feltételt nem lehet fűzni a magyaroknak uniós szerződések alapján járó finanszírozás kiosztásához és felhasználásához – tette hozzá.

Győri Enikő elmondta: a költségvetés komoly beruházási lendületet biztosít a tagállamoknak a jelenlegi egészségügyi és gazdasági válság leküzdésében. Az eszköznek kulcsfontosságú szerep jut gazdaságok átalakításában, a kis- és középvállalkozások és az európai ipar felkarolásában, a munkahely-teremtésben és a családok segítésében.

„A megállapodás nem csak a gazdasági értéke miatt kiemelkedő. Megmutatta, hogy a tagállamok egyenlők. Bizonyíték arra, hogy még ha más véleményen vagyunk is, végül mindig egyezségre tudunk jutni. Joggal ünnepelhetünk” – fogalmazott.

Szavai szerint az Európai Parlament is elégedett lehetne, hisz végül 16 milliárd eurót harcolt ki az állampolgároknak olyan programok támogatására, mint az Erasmus vagy a kutatási és fejlesztési projektek. Sikerült megőrizni az Európai Unió egységét és az európai szolidaritást, hiszen a támogatás végre eljuthat azokba a tagállamokba, ahol a leginkább szükség van rá – emelte ki.

Az EP négy frakciója által előterjesztett, a múlt heti EU-csúcsról szóló határozatról szólva szomorúnak nevezte, hogy az eredményeket egyesek az EP-ben egy rosszízű határozat elfogadásával próbálják kisebbíteni. Európa érdekeivel ellentétes a szerződések és az Európai Tanács szerepének és döntésének figyelmen kívül hagyása, mely sérti az intézményi egyensúlyt és aláássa a tisztességes együttműködés elvét – tette hozzá Győri Enikő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!