Magyar fejlesztésű elektromosautó-töltőt avatottak Budapesten

KDNP
Forrás: MTI

Belső lapos

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy autót tölt a magyar fejlesztésű és gyártású elektromosautó-töltőállomás avatásán 2016. augusztus 21-én az elektromos meghajtású autók számára szervezett 80edays nemzetközi földkerülő túra budapesti állomásán. A XI. kerületi Sopron utca és Hauszmann utca kereszteződésénél lévő villámtöltő 15-20 perc alatt tölt fel egy autót. (MTI Fotó: Marjai János)

Magyar fejlesztésű és gyártású elektromosautó-töltőt avattak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részvételével vasárnap, az elektromos autók számára szervezett '80edays' nemzetközi túra budapesti állomásán.

A nemzetgazdasági miniszter az átadáskor kiemelte, hogy a töltő első darabja lehet egy hamarosan kiépülő hálózatnak. Mint mondta, egyre versenyképesebb az elektromos autók és közösségi közlekedési járművek ára, ma már egy felelős döntés az, amikor valaki ilyen járművet választ.

Emlékeztetett: az elektromos járművek elterjedését a magyar kormány azzal is segíti, hogy 4 milliárd forintot biztosít Budapestnek 20 elektromos busz vásárlására, ezek már 3 hónapja közlekednek a fővárosban. Felidézte azt is, hogy a kormány a napokban 1,25 milliárd forint értékű pályázatot írt ki önkormányzatoknak elektromos töltőállomások létrehozására, reményeik szerint ezzel mintegy ezer töltőpont létesülhet országszerte.

Mészáros Csaba, az evopro csoport elnök-tulajdonosa elmondta, hogy a most átadott villámtöltő egy autót 15-20 perc alatt tölt fel. A fejlesztés magyar összefogás eredménye, tíz magyar kis- és középvállalkozás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együtt dolgozott rajta mintegy 2 évig. Mint mondta, ez újabb bizonyítéka, hogy a magyar ipar nemcsak beszállítóként, hanem a termékfejlesztésben is részt vesz egy kialakulóban lévő új iparág terjesztésében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!