A magyar gazdaság megmaradt a növekedési pályán [+videó]

kdnp.hu – MTI, kormany.hu

A magyar gazdaság megmaradt azon a növekedési pályán, amelyre az elmúlt három évben ráállt, a 2,5-3 százalék közötti növekedési ütemre – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért 2016. májusi és júniusi elismeréseinek átadásán szerdán, Budapesten.



Varga Mihály rámutatott: a kedden megjelent részletes GDP-adatokból jól látható, hogy az ipar, a mezőgazdaság, és a piaci szolgáltatások húzták a gazdaságot a termelési oldalról, a felhasználói oldalon pedig a bérdinamika és az export járult hozzá jelentősen. A tárca által az idei évre tervezett 2,5 százalékos GDP-növekedés teljesülni fog – mondta.

A piaci szolgáltatások azért tudtak nőni, mert a bérek az első fél évben több mint 5,5 százalékkal nőttek, a gazdasági növekedésnek érezhető életszínvonal-javító hatása is van - fejtette ki. Hozzátette: ahogy azt az első negyedévet követően jelezték, átmeneti volt az év eleji lassulás. Az Európai Unió 28 tagállama között negyedéves alapon a második leggyorsabb volt a magyar bővülés a második negyedévben.

Kiemelte: az idei évre tervezett növekedést elsősorban a mezőgazdaság segítheti, az agráriumnak eredményes éve lesz. A főbb növekedési tényezők közé sorolta a miniszter, hogy sok cég a jelenlegi bértárgyalások alapján a kiskereskedelemben is béremelésre készül, így a szolgáltatások területén is további növekedés várható. Az építési engedélyek kiadása alapján pedig a magán lakásépítések felfutására lehet számítani, ami élénkíti az építőipart. Az uniós kifizetések a kiírt pályázatoknak megfelelően a második félévben nőni fognak – mondta.

Jó esély van arra, hogy a gazdasági növekedés stabil államháztartás mellett a második félévben további lendületet kapjon – összegezte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!