A magyar gazdaság jó pályán van

Forrás: MTI

A magyar gazdaság jó pályán van, a kereskedelem huszonhét hónapja bővül, szeptemberben a hazai kiskereskedelmi forgalom 5,1 százalékkal emelkedett – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az együttműködő partnerek által szervezett Európai Kereskedelmi Napon, Budapesten. A nemzetgazdasági miniszter utalt arra, hogy az elmúlt öt évben a magyar gazdaságot sikerült konszolidálni, a gazdasági növekedés tavaly 3,7 százalék volt, ezzel Magyarország az Európai Unió élmezőnyében van.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi forgalom erősödése mögött kedvező gazdasági folyamatok húzódnak meg, köztük a gazdasági bővülés, a foglalkoztatottak számának emelkedése, a reálbérek és a lakossági fogyasztás növekedése. Kedvezően hatott a kereskedelmi forgalomra a devizahitelek kiváltása, a tartósan alacsony infláció és a családi adózás bevezetése.

A miniszter kitért arra, hogy a vasárnapi zárva tartás ellenére növekedett a boltokban alkalmazottak száma, jónéhány ágazatban, köztük a kereskedelemben is munkaerőhiány jellemző.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!