A magyar gazdaság továbbra is növekedési pályán van

Forrás: MTI

A magyar gazdaság továbbra is növekedési pályán van, a növekedés majdnem minden gazdasági szektorban látható, tehát ma már nemcsak a járműipar húzza a gazdaságot – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett negyedéves adataira reagálva. Varga Mihály a nyírbátori Diehl Aircabin Hungary Kft. 10 millió euróból (3,1 milliárd forint) felépített új gyártócsarnokának átadásán hangsúlyozta, örülni lehet annak, hogy az ipar teljesítménye 7,8, az építőiparé pedig 8,1 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdaság teljesítménye lassult, de ez csak átmeneti lesz, reményeink szerint az uniós források felhasználásával meginduló beruházások az agrárszektor fejlesztéseinek is segítenek. A miniszter véleménye szerint minden remény megvan arra, hogy a magyar gazdaság növekedési pályán marad, és a következő hónapok gazdaságpolitikai döntései további lendületet adhatnak majd a gazdasági növekedésnek.
   

     
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!