A magyar költségvetés 15 milliárd forintot fordít idén a magyar tulajdonú nagyvállalatok támogatására

kdnp.hu

A tavalyi próbaév jól sikerült, ezért döntött a kormány úgy, hogy 2016-ban 15 milliárd forinttal támogatja a nagyvállalatokat – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Marczinkó Zoltán, a vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy tavaly 3 milliárd forint állami támogatás jutott 14 cégnek, ebből 9 milliárd forint beruházás valósult meg országszerte, és mintegy 500 munkahelyet teremtettek.

Kifejtette: 2015-ben az átlagos támogatási összeg nem érte el 250 millió forintot, az idén várhatóan 35-50 cég részesülhet támogatásban, miközben magasabb lesz az átlagos támogatás.

A nagyvállalatok kiszorultak az uniós támogatási lehetőségből, a magyar költségvetés azonban tud és akar is áldozni saját forrásból az ipar támogatására – jelentette ki Marczinkó Zoltán.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!