Magyar kitüntetést kapott az osztrák parlament alelnöke

Forrás: MTI

Az osztrák-magyar kapcsolatok, a politikai és gazdasági együttműködés erősítéséért a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben részesült Karlheinz Kopf, az osztrák Nemzeti Tanács alelnöke. Az elismerést szerdán este adták át a bécsi magyar nagykövetségen.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa Gulyás Gergelytől, az Országgyűlés alelnökétől vehette át az Áder János köztársasági elnök által adományozott magas állami kitüntetést. A Fidesz frakcióvezető-helyettese a méltatásában elmondta, hogy Kopf mindig kiemelt figyelmet fordított hazánkra, korábbi pozícióiban is intenzív és baráti kapcsolatot ápolt magyar politikusokkal. Kiemelte továbbá, hogy az alelnök sokat tett azért is, hogy elősegítse az osztrák cégek befektetési tevékenységét és a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokat.

Karlheinz Kopf köszönő szavaival a magyar alelnökhöz hasonlóan utalt a két ország közös történelmére, a sok évszázados együttélésre, amelyek szorosan összekötik a két országot. Az osztrák politikus a két állam közötti együttműködés mellett kiemelte az egyes emberek közötti baráti kapcsolatok fontosságát. Egyben aláhúzta: az érdemrend is arra sarkallja, hogy a továbbiakban is ebben a szellemben építse az osztrák-magyar együttműködést.

Karlheinz Kopf 1994 óta a szövetségi parlament képviselője a néppárt színeiben. Kezdetben környezetvédelmi, sport- és médiaügyekkel foglalkozott, majd a gazdasági platform főtitkára lett. A politikus 2008 és 2013 között az ÖVP parlamenti frakciójának vezetője volt, 2013 októberében választották a parlament alelnökévé.

Az ünnepségen megjelentek a kitüntetett képviselőtársai, pályatársai, a magyar Országgyűlés több tagja és a diplomácia testület képviselői, így a német és lengyel nagykövet is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!