A magyar kormány üdvözli az EMNP döntését, amellyel növeli a magyarság esélyeit a választásokon

kdnp.hu – MTI

A magyar kormány üdvözli az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) döntését, miszerint nem kívánnak önállóan elindulni a december 11-i romániai parlamenti választásokon, ezzel is segítve a magyarság esélyeit – mondta a nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Potápi Árpád János kifejtette: az EMNP elnökségével való hétfői találkozón tájékoztatást kapott arról, hogy a párt a két héttel ezelőtti ülésén úgy döntött, a december 11-i romániai parlamenti választáson nem indul, nem állít jelöltet. Ezzel is segítve a magyar-magyar összefogást, és növelve a magyarság esélyeit a választásokon. A kormány részéről üdvözölte és megköszönte a döntést, amely – mint mondta – nyilvánvalóan nehéz lépés volt.

Potápi Árpád János úgy fogalmazott: büszkék lehetnek az érintettek az elért eredményekre, és köszönetét fejezte ki azért, hogy a honosítás területén és egyéb ügyekben kiálltak az erdélyi magyarság mellett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!