Forrás: MTI
Kiváló a magyar-német külgazdasági együttműködés, és ezt a jövőben még tovább szeretné erősíteni a magyar kormány – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Német Befektetői Fórumon pénteken.
A minisztériumban tartott tanácskozáson a tárcavezető kiemelte: a cél továbbra is a rendszeres kooperáció olyan kormányzati döntéseknél, amelyek érintik a német vállalatok itteni működését, egyúttal az is fontos, hogy együttműködjenek a magyar kivitel erősítéséért, valamint folytassák a beszállítói programokat a német cégek, hiszen sok magyar kis- és közepes vállalkozásnak adnak lehetőséget a fejlődésre.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország hálás az itt működő német vállalatoknak, mert nagy szerepet vállaltak abban, hogy a magyar gazdaság teljesítménye visszakerült Európa élmezőnybe az elmúlt időben, és abban is, hogy 2015-ben ismét növekszik a magyar gazdaság.