Forrás: MTI
Részvéttáviratban fejezte ki együttérzését Áder János államfő Tomislav Nikolicnak, a Szerb Köztársaság elnökének, valamint Bakir Izetbegovicnak, Bosznia-Hercegovina Elnöksége soros elnökének az országaikat sújtó természeti csapások miatt.
A köztársasági elnök a szerb elnöknek címzett levelében úgy fogalmazott: „a halálos áldozatokat követelő katasztrófa, az árvíz okozta pusztulás megrendítő képeit látva őszinte részvétemet nyilvánítom, és osztozom az áldozatok hozzátartozóinak fájdalmában”.
Megerősítette: Szerbia számíthat Magyarországra. A magyar kormány az azonnali segítségnyújtás mellett döntött - idézte fel -, emellett számos civil szervezet is a bajbajutottak segítségére sietett.
Áder János a másik levélben a magyar nép nevében is együttérzését fejezte ki a Bosznia-Hercegovinát sújtó árvíz számos halálos áldozatai és sérültjei miatt. „Őszintén remélem, hogy a nehéz órák véget érnek, és Bosznia-Hercegovina rövidesen már a károk helyreállítására összpontosíthatja a figyelmét. Ebben, akárcsak az árvíz következményeinek elhárításában továbbra is számíthatnak Magyarország támogatására” – írta a Bakir Izetbegovicnak címzett levelében az államfő.