A magyarok többsége elégedett a népszavazás eredményével

kdnp.hu – MTI

A megkérdezettek 54 százaléka elégedett a népszavazás eredményével, és a választók 68 százaléka támogatja az alkotmány módosítását – olvasható a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek eredményeit szerdán közölték az MTI-vel.

Az október 3-4. között készült, úgynevezett „post election" felmérésben hozzáteszik, a megkérdezettek 29 százaléka elégedetlen, míg 15 százalékuk megosztott a kvótareferendum eredménye kapcsán.

A válaszadók nagy többsége, 71 százaléka szerint a referendum után az Európai Uniónak figyelembe kell vennie a magyar választók akaratát a kötelező kvótákkal kapcsolatban, míg 23 százalékuk szerint ezt nem kell megtennie. Azok körében, akik elmentek szavazni, 81 százalék gondolja úgy, hogy Brüsszelnek oda kell figyelnie a magyarok véleményére, 12 százalék szerint nem kell.

A referendum után a magyar választók 68 százaléka azt várja a kormánytól, hogy törvényben vagy az alkotmányban rögzítse a népszavazás során megfogalmazott választói akaratot, ezzel szemben 17 százalék szerint a kormánynak nem kell tennie semmit és 7 százalék szerint tudomásul kell vennie Brüsszel döntését és el kell fogadnia a kötelező kvótát – írták.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!