Magyarország és Hongkong együttműködését jóval szorosabbra lehet fűzni

Magyarország és Hongkong a modern selyemút kínai koncepciójának két végét jelenti – mondta csütörtökön, az MTI-nek Hongkongból telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

kdnp.hu - MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Paul Csen hongkongi fejlesztési miniszter (b) találkozója Hongkongban 2016. december 1-jén. Szijjártó Péter mellett Kertész Pál főkonzul és Mészáros Márta, a Külgazdasági és Külügyminisztériuma Kína Főosztályának vezetője. (MTI Fotó: KKM)

Szijjártó Péter John Tsang pénzügyminiszterrel, Paul Chan fejlesztési miniszterrel, valamint Philip Yung kereskedelmi és gazdaságfejlesztési miniszterhelyettessel tárgyalt, megbeszélései központjában gazdasági kérdések álltak.

Hangsúlyozta, hogy az eddigi együttműködést jóval szorosabbra lehet fűzni. A hongkongi vállalatok egyre sikeresebbek az európai piacokon, ezért európai termelési lehetőségeket, gyártókat és helyszíneket keresnek.

Magyarország azzal, hogy Európa legversenyképesebb befektetési környezetét hozta létre, az Európai Unió legalacsonyabb személyi és társasági adókulcsával, igen előkelő helyen szerepel a hongkongi vállalatok „radarképernyőjén" – hangsúlyozta. 

Annak érdekében, hogy ne legyen semmifajta jogi kockázata a hongkongi beruházásoknak Magyarországon tárgyalások kezdődtek a beruházásvédelmi megállapodásról, „amit szeretnénk a lehető leghamarabb lezárni és aláírni a kölcsönös beruházási kedv növelése érdekében" – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy Hongkong komoly élelmiszeripari importőr, ahol folyamatosan nő a kereslet a prémium minőséget képviselő magyar élelmiszerek és borok iránt. A mostani tárgyalásokon a további növekedés érdekében minden kérdést lezártak, a magyar marhahús exportengedélyei nyomán megindulhatott a magyar marhahús exportja Hongkongba. Megállapodtak a magyar bárány- és nyúlhús exportengedélyek kiadásáról is, amelynek nyomán ennek exportja is megindulhat.

A magyar politikus Matthew Cheung Kin-chung munkaügyi miniszterrel egy úgynevezett Working Holiday Scheme egyezményről állapodott meg. Ez azt jelenti, hogy létrehoztak egy kétszáz fős keretet, amelyben 18 és 30 év közötti fiatalok kapnak rövidtávú, egyéves munkavállalási engedélyt egymás országában. Ez segíti a fiatalok munkahelyi- és képzési tapasztalatszerzését.

Szijjártó Péter elmondta, hogy megbeszélései során, a turizmus növelése érdekében tárgyalt egy esetleges közvetlen légi járat elindításáról, amelyhez azonban szükség van további egyeztetésekre.

A miniszter csütörtökön ellátogatott Hongkong egyik leghíresebb középiskolájába, a Marymount Secondary Schoolba, amelynek kórusa a közelmúltban kétszer is Magyarországon járt és rangos kórusversenyeket nyert. Az intézmény a zeneoktatás területén aktívan ápolja Bartók Béla emlékét és örökségét. Az iskolában ezen a napon tantermet neveztek el a magyar zeneszerzőről, a magyar miniszter pedig kiállítást nyitott meg és egy emléktáblát leplezett le ez alkalomból.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!