Magyarország megerősítheti térségbeli turisztikai piacvezető szerepét

kdnp.hu – MTI

Magyarország megerősítheti térségbeli turisztikai piacvezető szerepét jövőre, amikor Közép-Kelet-Európa lesz a Global Tourism Economy Forum díszvendége – mondta Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kománybiztos Makaón, az október 15-16-án tartott idei fórumon, ahol az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) főtitkárával, Makaó turisztikai hivatalának vezetőjével és főkormányzó-helyettesével is tárgyalt – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Közleményükben ismertetik: a kormánybiztos Taleb Rifaijal, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) főtitkárával tartott megbeszélésén előkészítették a még idén, Madridban sorra kerülő találkozójukat is. A világszervezet főtitkára kifejtette, stratégiai partnerként számít Magyarországra. Bienerth Gusztáv a magyar turizmus jelentős fejlesztésére vonatkozó tervekről, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat részleteiről adott tájékoztatást. A főtitkár úgy vélekedett, egy olimpia óriási lökést adhat Magyarország ismertségének, elismertségének, nemzetközi kapcsolatainak és látogatottságának. Az ötkarikás játékok rendezését olyan esélynek nevezte, amely további lendületet adhat a magyar turizmusnak is.

Helena Fernandes, a Makaói Turisztikai Hivatal elnöke megerősítette, hogy a kínai tartományokhoz képest kicsinek számító, a világ turizmusában viszont annál jelentősebb Makaó Közép- és Kelet-Európában Magyarországot tekinti kiemelt partnerének. Az elnök jövő évi magyarországi látogatásáig döntés születhet a hivatal budapesti képviseleti irodájának megnyitásáról is.

A kormánybiztos jelezte, hogy a magyar turizmusban egyre nagyobb szerepet töltenek be a Kínából mind nagyobb számban érkező vendégek. A közvetlen légi összeköttetés megteremtése a Makaó-Hongkong-Sencsen-Kanton által határolt régióval az ott élő, nagyjából 100 millió, a kínai átlagnál jobb anyagi helyzetű utazó elérése miatt is fontos. A folyamatosan növekvő számú kínai turista átlagosan 800-1000 dollárt, a világátlag kétszeresét költi külföldi látogatásai során.

„A fórum és a kapcsolódó találkozók kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy Magyarország tovább színesítse, fejlessze távol-keleti kapcsolatait. Jövőre a közép-kelet-európai régió díszvendégségének keretében hazánk az egész világnak bemutatkozhat a nemzetközi turizmus legnagyobb küldő országában, a makaói Global Tourism Economy Forumon és kiállításon" – jelentette ki Bienerth Gusztáv a közlemény szerint.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!