Magyarország a világ szegényházában tanyázik

Forrás: vg,hu, Bloomberg

Megjelent az éves misery index – nyomorultsági mutató – amely szerint Magyarország a világ szegényházában tanyázik. A nyomorultsági indexet évente számítják, s a munkanélküliségi ráta és az infláció összege alapján rangsorolja az országokat.

Magyarország helyzete az úgynevezett misery index alapján elkeserítő – adta hírül a Bloomberg. Hazánkban a 2009-es infláció (6,4 százalék) és a munkanélküliségi ráta (10,5 százalék) összege 16,9 százalék, amellyel a régióból csak Horvátországot előzzük meg.

Az Európai Unió államai közül csak az egyébként is gyengélkedő spanyolokat tudtuk magunk mögé utasítani – bár jegyezzük meg ez csak a világviszonylatban is kirívó 18,8 százalékos spanyol munkanélküliségnek köszönhető. A felmérés eredménye arra a magyar gazdaság gyenge helyzetére utal, hiszen itthon egyszerre magas a munkanélküliség és az infláció is.

Magyarország helyzete világviszonylatban is elkeserítő, hiszen a felmérés szerint olyan harmadik világbeli országok is megelőznek minket, mint Kolumbia vagy Marokkó. Ha csak az országok helyzetének éves szintű romlását nézzük – ez hazánk esetében 580 bázispont –, akkor még siralmasabb a helyzet, hiszen csak Indiában volt kiemelkedőbb a misery index elmozdulása tavaly magyarországinál (a szubkontinensen 660 bázispont az eltérés 2008-hoz képest).

Európában szignifikáns javulást tapasztaltak tavalyhoz képest a Baltikumon – a litván misery index 1020 bázisponttal 2,7 százalékra csökkent –, valamint Ukrajnában, ahol 1250 bázispont volt a mérséklődés (így a ráta 13 százalék lett), ami egyúttal globálisan is a legnagyobb mértékű javulást tükrözi.

A globális helyzet is aggodalomra ad okot, hiszen a világ nyolc legnagyobb gazdaságának nyomorultsági indexe jelentősen romlott – a 2008-as 7,5 százalékos adat után tavaly 11,1 százalékra ugrott a mutató.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!