Magyarország betonbiztos európai sereghajtóvá vált

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a 2002 óta sorozatosan elhibázott gazdaságpolitikák nyomán Magyarország a régió éllovasából betonbiztos európai sereghajtóvá vált, az MSZP-kormány pedig rossz irányba viszi az országot. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője azzal összefüggésen beszélt erről csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, hogy kiderült: a bruttó hazai termék (GDP) az idei esztendő második negyedévében 7,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban; illetve, hogy a Bécsben regionális központtal rendelkező 400 nagyvállalat meggyőződése szerint a régióban Magyarországon a legrosszabbak, katasztrofálisak az üzleti kilátások. A fideszes politikus szerint a GDP-visszaesés azt mutatja, hogy a kormány megszorításokon alapuló gazdaságpolitikája alkalmatlan és elhibázott, a megszorító intézkedések pedig értelmetlenek, feleslegesek voltak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!