Magyarország eltáncolta a pénzét

Forrás: index.hu

Ami most nálunk történik, az olyan, mintha az egyetemi képzésből kettes alával kiengedett hallgatók vezetnék az országot – mondta Adamik Mária szociálpolitikus, az ELTE társadalomtudományi karának oktatója a kar hallgatói által szervezett Társadalomtudományi piknik Lakner Zoltán politológus által vezetett kerekasztal-beszélgetésén. Erre némileg rímeltek Palócz Évának, a Kopint-Tárki vezérigazgatójának, a Reformszövetség szakmai programja egyik kidolgozójának a szavai; szerinte a jelenlegi problémáink nagyobb részének hazai oka van, és csak kisebb részben a nemzetközi hatások eredménye. Ha nem tört volna ki a világgazdasági válság, Magyarország akkor is egyre mélyebbre süllyedt volna saját válságában, mondta.

Nálunk a válság legfontosabb jellemzője az, hogy a gazdaságban mindenki eladósodott: nemcsak a vállalatok, ami természetes lenne, hanem a lakosság, és „irtózatos mértékben” az állam is – hangsúlyozta Palócz Éva. Ez akkortól jelentett súlyos krízist, amikortól a külföldi befektetők nem akarták tovább finanszírozni a költéseinket, mert egyfelől a hitelválság miatt nekik is kevesebb pénzük van, másfelől megijednek attól, amit látnak. Mert azt látták, hogy „Magyarország eltapsolta, eltáncolta a pénzt, amit kapott”, és erre azt mondták, ezt ők nem finanszírozzák tovább.

Az IMF most is megmentett minket, de ez a pénz el fog fogyni, és most már tennünk kell valamit, hogy akkorra a befektetők ismét bízzanak bennünk – figyelmeztetett Palócz. Aki szerint az a nagy kérdés: a tőkevonzó képességünk lesz-e olyan jó, hogy jöjjenek a befektetők, amikor véget ér a válság. Ez azért fontos, mert a gazdaságunk bázisát a külföldi befektetők jelentik, „itt van egy gazdaság, ami nem a miénk” – jegyezte meg.

Az Index cikke itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!