kdnp.hu
Forrás: hirado.hu
Magyarország a fordulat küszöbén van – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a kormányzás eddigi három évét értékelve az M1 Ma reggel című műsorában. A politikus kiemelte: a közigazgatási reformmal egy olyan központosított és hatékony intézményrendszert alakítottak ki, amely segíteni tudja a vállalkozásokat és a gazdasági növekedést.
Navracsics Tibor szerint Magyarország láthatóan kezd ismét vonzó befektetési célponttá válni, s ez a hullám most kezdi elérni az intézményi elemzőket, például a Bizottságot, a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). „Ezt követően a politikai döntéshozókat is el fogja érni, hiszen azt látják, hogy egy fokozatosan konszolidálódó intézményrendszer mellett egy emelkedő pályára álló gazdaság, az új intézményrendszer és az új gazdaságpolitika jól tudja segíteni egymást” – adott hangot véleményének a politikus.