Forrás: MTI
A Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatása szerint Magyarország mint a NATO és az Európai Unió tagja hadfelszerelési anyagokat ad át térítésmentesen az iraki biztonsági erőknek a terroristák elleni harchoz
A HM gondoskodik a hadfelszerelési anyagok összeállításáról – írta a minisztérium, hozzátéve: a Magyarország részéről felajánlott lőszerek valós támogatást jelentenek, a Magyar Honvédség harckészültségét pedig nem befolyásolják.
A közleményben kiemelték: az Iszlám Állam terrorszervezet térnyerése Irakban már a keresztény közösségeket és más kisebbségek létét fenyegeti. A szélsőséges szervezet előretörése aláássa a teljes régió biztonságát. A NATO és az EU tagállamai ezért segítséget nyújtanak Irak kormányának, valamint a Kurd Autonóm Régiónak Irak egysége, szuverenitása és területi integritása érdekében.
Az Iszlám Állam június óta jelentős területeket vont ellenőrzése alá Irak szunniták lakta északi és nyugati részén, és ott, illetve a szíriai polgárháború alatt korábban hatalmába kerített területeken „kalifátust” kiáltott ki. Az utóbbi hetekben számos vallási kisebbség több tízezer tagját üldözték el lakhelyükről az IÁ harcosai, és az évek óta vallási erőszak sújtotta Irakban eddig viszonylag a béke és stabilitás szigetének számító autonóm kurd tartomány ellen is harcot indítottak.