Forrás: hvg.hu
Magyarország viszonylag keveset tudott profitálni az EU-s tagságból a közösséghez 2004 óta csatlakozott volt szocialista (tag)államok többségéhez képest.
Míg nyolc évvel ezelőtt az egy főre jutó bruttó hazai termék (a GDP) idehaza 63 százaléka volt az uniós átlagnak, a fenti arányt azóta összesen 3 százalékponttal sikerült csak növelni – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat frissen publikált (még nem végleges) adataiból. A 66 százalékos mutatóval Magyarország a 22. helyen áll a 27 EU-tagállam között, megelőzve Lengyelországot (65 százalék), Litvániát (62), Lettországot (58), Romániát (49) és Bulgáriát (45).
Az egykori szovjet típusú kelet-európai államok többsége rosszabb pozícióból startolva nagyobb javulást tudott elérni, mint Magyarország: az egy főre számított lengyel GDP 2004–2011 között például 51 százalékról ugrott fel 65 százalékra az EU-átlaghoz viszonyítva. Szlovákiában ezzel párhuzamosan 57-ről nőtt 73 százalékra, Lettországban pedig 46-ról 58 százalékra, míg Litvániában 51-ről 62 százalékra változott a fenti mutató. Az unióhoz 2007-ben csatlakozott két posztszocialista ország bővülésének üteme ugyancsak felülmúlta a magyar tempót: Bulgáriában az EU-átlag 35 százalékáról a 45 százalékára, Romániában 34-ről 49 százalékra bővült az egy főre jutó GDP mértéke a szóban forgó EU-s tabellán.
A két legfejlettebb volt szocialista (tag)állam növekedési üteme viszont a magyartól is elmaradt: Csehországban, amelynek egy főre jutó GDP-je a csatlakozáskor az uniós átlag 78 százalékát érte el, nyolc év alatt 80 százalékig tudott „feljönni”, míg a régió bezzegországának számító Szlovéniában egyenesen csökkent az egy főre jutó bruttó hazai termék az uniós átlaghoz képest. A 2004-ben regisztrált 84, illetve a 2008-ban mért 91 százalékos értékhez képest tavaly a brüsszeli átlagnak már ismét „csak” a 84 százalékát érte el. Az EU régi tagállamai közül a legsúlyosabb visszaesés Nagy-Britanniát és Írországot sújtotta: a 2007-ben az EU-tabellán még 143, illetve 124 százalékos GDP-értéket felmutató két szigetország pozíciója a múlt év végére 16-16 százalékponttal romlott: a közösség átlagához mérten tehát 2011-ben már csak 127, illetve 108 százalékot mutatott az egy főre jutó ír, illetve brit GDP.