Magyarország kösse össze hídként Kelet-Közép-Európát Latin-Amerikával

Forrás: MTI

Magyarország kösse össze hídként Kelet-Közép-Európát Latin-Amerikával – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Parlamentben, amikor fogadta a második Magyarország - Latin-Amerika Fórum résztvevőit. A Házelnök szerint ezen szándék fontos eszköze a most zajló rendezvénysorozat.

Kövér László köszöntőjében kiemelte: az elmúlt években Magyarország, a magyar állam megújult, és ebben az Országgyűlésnek is meghatározó szerepe volt. „Magyarország teljes megújításának céljával, több mint négy évtizednyi kommunizmussal és két évtizednyi posztkommunista demokratikus átmenettel a hátunk mögött, az országunk adottságaihoz és a nemzeti érdekekhez igazodó módon 2010-ben nekiláttunk új, szilárd alapok letételének” – fogalmazott a Házelnök, aki kitért az új alaptörvény 2011-es megalkotására, amely közjogi és értékrendi kerete az állam újjáépítésének.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!