Magyarország terheit 54 ezer fővel enyhítenék

Forrás: MTI

Egy neve mellőzését kérő uniós forrás megerősítette azokat a korábbi értesüléseket, miszerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt fogja javasolni, hogy a tagországok 54 ezer menekültet vegyenek át Magyarországtól.

Juncker szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén vázolja a drámaivá vált európai menekülthelyzet kezelését célzó legújabb elgondolásait.

Májusban a brüsszeli bizottság még azt indítványozta, hogy Olaszországot és Görögországot összesen 40 ezer fővel tehermentesítsék a többiek, országonként meghatározott, kötelező kvótarendszer alapján. A kötelező kvóták gondolata a tagállamok képviselői között nem kapta meg a szükséges mértékű támogatottságot, de a legtöbb tagállam önként vállalta több-kevesebb menekült átvételét.

Időközben az illegális bevándorlók száma rohamosan nőtt, és az EU immár a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országok között ismeri el – Olaszország és Görögország mellett – Magyarországot is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!