Magyarország védi Európát a migránsoktól

Forrás: MTI

A Fidesz-frakció szerint Európa éppen szétesőben van, Magyarország pedig próbálja megvédeni Európa, valamint a magyar emberek szociális biztonságát az illegális bevándorlóktól és az őket támogató balliberálisoktól.

A kormánypárti képviselőcsoport az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében Tóbiás József MSZP elnök-frakcióvezető napközben tartott sajtótájékoztatójára reagált így, amelyen az ellenzéki politikus fizetésemelést sürgetve azt mondta, Magyarország leszakadóban van Európától, egyúttal az ország szétszakadóban van.

A Fidesz szerint ezzel szemben éppen Brüsszel fenyegeti az emberek választásának szabadságát azzal, hogy Magyarországra akarja kényszeríteni az uniós betelepítési kvótát, amely az európai emberek biztonságát, munkahelyét is fenyegeti.

Közleményükben arra kérték a szocialistákat, amennyiben valóban tenni szeretnének a magyar emberek szociális biztonságáért, támogassák az uniós kötelező befogadási kvóta ellen benyújtott törvényjavaslatot.

A Fidesz emellett arra is kitért, a „szocialisták minden szava egyébként is hiteltelen a fizetésemelésről, hiszen kormányzásuk alatt csökkentették a fizetéseket". Magas adókkal büntették a munkavállalókat, elvették tőlük a családi adókedvezményt, félmillió embert tettek munkanélkülivé, nem becsülték a közszféra dolgozóit,  tönkretették a gazdaságot és a hazai vállalkozásokat – közölte a kormánypárt, hozzátéve, a „polgári kormányzás óta a gazdasági növekedés és a munkanélküliség csökkentése Európa élén jár".

Hangsúlyozták, a kormány megbecsüli a közszféra dolgozóit, béremelési programokat indított a rendőröknek, a katonáknak, a tűzoltóknak, az ápolóknak, az orvosoknak, a szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak, a pedagógusoknak. Jövőre a bölcsődei dolgozókra is kiterjesztik a pedagógus-életpályamodellt és emelik a felsőoktatásban dolgozók fizetését – írták, megjegyezve, hogy 2010 óta minden évben nőtt a minimálbér és töretlen a reálbérek emelkedése is.

A kormánypárti frakció hangsúlyozta továbbá, céljuk, hogy a magyar dolgozók fizessék Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját, amely ezért jövőre tovább csökken.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!