Magyarország visszaszerezte gazdasági önrendelkezését

Forrás: MTI

A Fidesz szerint Magyarország visszaszerezte gazdasági önrendelkezését, tartós növekedési pályára állt, és európai szinten is a legjobbak között teljesít.

A Fidesz-frakció Schiffer András LMP-társelnök pécsi sajtótájékoztatójára reagált így az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Schiffer András szerint alapvető gazdaságpolitikai fordulatra van szükség Magyarországon az elmúlt huszonöt év „zsákutcás fejlődését" követően. A társelnök azt mondta: a fejlesztési és szabályozási támogatásokat nem az összeszerelő üzemeknek, hanem a helyi gazdaságnak, a szövetkezeteknek, a kis- és középvállalkozói (kkv-) szektornak kellene adni.

A Fidesz közölte: öt évvel ezelőtt Görögországhoz hasonlóan Magyarországot is csőd közeli országként tartották számon. A baloldal kormányzása idején egy év alatt akár 6,5 százalékkal is csökkent a gazdaság, a munkanélküliség az egekbe szökött és az ország devizaadósság-csapdába került.

A Fidesz úgy látja, hogy a gazdasági növekedés döntő részét ma a hazai kis- és közepes vállalkozások, a mezőgazdaság, az ipar, a külkereskedelem és a belső fogyasztás bővülése adja. Mindemellett a magyar gazdaság olyan világszínvonalú technológiai cégekkel büszkélkedhet, mint többek között a gyógyszergyárak, az informatikai fejlesztőcégek vagy a világ élvonalába tartozó járműgyárak.

Leszögezték, a Fidesz gazdaságpolitikájában továbbra is a hazai vállalkozások, a magyar gazdák és a családok támogatása az első. A hitelezéssel, a beruházásokkal, valamint az agrárgazdálkodás ösztönzésével tovább erősítik a gazdaságot és a fejlesztési források hatan százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják. Az állami földek nyílt árverésekor pedig kizárólag a helyben lakó, földműveléssel foglalkozó, magyar gazdák juthatnak termőföldhöz – olvasható közleményükben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!