kdnp.hu
Forrás: MTI
Az új kormány 2010-ben a nyílt pénzügyi csődhelyzetből hozta vissza a magyar gazdaságot – jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a külgazdasági szakdiplomaták budapesti éves értekezletén. Hangsúlyozta: Magyarország erősen vesztes pozícióból indult a 2002 közepén drámaian elromlott gazdaságpolitika miatt. De az ország visszatért a szakadék széléről és kapaszkodik felfelé – tette hozzá. A gazdaságpolitika lényege, hogy egyszerre kell a piacot és a tőkét célba venni, ezek bővüléséért mindent meg kell tenni – közölte. Kiemelte: a piacnak és a tőkének pedig a tartós pénzügyi konszolidáció két pilléréhez, a növekedéshez és a foglalkoztatás bővüléséhez kell segítséget nyújtania.
Közép-Európa dinamizálhatja az európai gazdaságot, Magyarországnak is különleges lehetőségei vannak ebben a térségben – mondta Martonyi János külügyminiszter. A tárcavezető kifejtette: a közép-európai országok gazdaságai a válság előtt gyorsabban növekedtek az európai átlagnál.