A Magyarországi Református Egyház szolidáris az erdélyi reformátusokkal

Forrás: MTI

A Magyarországi Református Egyház nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását és vállalt közösséget a kiszolgáltatott erdélyi reformátusokkal, valamint a precedens miatt fenyegetett helyzetbe került összes romániai vallási felekezettel.

A dokumentum szerint a Magyarországi Református EgyházE megdöbbenéssel értesült a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében hozott romániai bírósági ítéletről, amely a közös európai jogi normákhoz méltatlan módon, a jogbiztonságot veszélyeztető és az egyházi autonómiát sértő nyílt támadást intézett Románia egyik vallási felekezete ellen.

A református egyház meggyőződése szerint a kollégium épülete és az ott folyó egyházi szolgálat történelmi, erkölcsi okokból elválaszthatatlan az Erdélyi Református Egyházkerülettől – olvasható a közleményben.

A mostani bírósági ítéletben foglalt elidegenítés, valamint a korábbi jogos visszaszolgáltatást végző bizottsági tagok meghurcolása a kommunista diktatúrák magatartását eleveníti meg – áll a nyilatkozatban –, amire minden Kelet-Közép-Európai demokratikus közösség egyszer és mindenkorra nemet mondott.

Az MRE mindent megtesz azért, hogy felhívja a nemzetközi egyházi és világi szervezetek figyelmét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körül kialakult helyzetre és a kommunista diktatúra idején elkobzott egyházi tulajdon visszaszolgáltatása terén tapasztalható súlyos problémákra – olvasható a közleményben.