Forrás: MTI
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarországnak, az anyaországnak az összmagyarság érdekeit kell képviselnie, mert ez a felelőssége, és erre csak neki van meg a lehetősége.
A tárcavezető az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi ülésén a Külügyminisztérium tevékenységét értékelve azt mondta, a külpolitika alakításában az érdekek mellett az értékeknek is nagy figyelmet szentelnek, különösen az emberi jogok védelmének. A magyar álláspont értelmében ebben a tekintetben az egyéni jogok mellett a közösségiek is fontosak – mutatott rá.
A külügyminiszter azt is hangsúlyozta, hogy a magyar törvényhozással szembeni kritikákat külön kell választani a kormányt érintő általános megállapításoktól. Ma már európai szinten is folyik a verseny a pártok között, például az Európai Parlamentben, de az igazságnak kell lennie annak a határnak, ahol a pártszolidaritás helyett a nemzeti szolidaritás kerül előtérbe – fogalmazott.