Magyarországon és Lengyelországban a nemzeti méltóság forradalma zajlik

Forrás: MTI

Magyarországon és Lengyelországban egyaránt erőszakmentes, konzervatív forradalom zajlik, mely a nemzeti méltóság forradalmának is nevezhető, és amelynek a nyugati liberális sajtó dühös támadásaival kell szembenéznie – írta kommentárjában Pawel Lisicki, a DoRzeczy lengyel konzervatív hetilap főszerkesztője.

Lisicki véleménycikkét a Wirtualna Polska hírportál közölte. A szerző a 2010-es magyarországi fordulathoz hasonlítja a vasárnapi lengyel választásokat, amelyek nyomán a nyolc éve ellenzékben lévő nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) önállóan alakíthat kormányt. Mindkét esetben – véli Lisicki –  a választások „egy establishment-ellenes békés felkelést” jelentettek, amelyben a magyar, illetve a lengyel társadalom az ellen „a magát felvilágosultnak minősítő szűk csoport” ellen fordult, amely „a hagyományt semmibe véve a rend saját új vízióját próbálja a társadalomra ráerőszakolni”. Így Orbán Viktor, valamint a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski a cikkíró megítélése szerint a nemzeti ellenállás szószólóivá lettek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!