Forrás: MTI
Budapesten és több más magyarországi településen is szimpátiatüntetést tartanak ma a háromszéki „Székelyek nagy menetelése”melletti kiállásként. Budapesten, Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen, Sárospatakon, Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen, Tokajban, Szombathelyen, Gyöngyösön, Zalaegerszegen és Nagykanizsán is felvonulással fejezik ki szolidaritásukat a székelyföldiek autonómiatörekvése mellett demonstrálók.
A magyar közmédia több műsorban is foglalkozik a demonstrációval, a menetelést az eseményt megnyitó egyik ökumenikus istentisztelettel együtt a Dunán és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítik.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére a két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal tiltakoznak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, és egyúttal Székelyföld területi autonómiáját is követeli. Az SZNT, akárcsak a többi romániai magyar politikai szervezet, nem ért egyet azzal, hogy a bukaresti kormány egy román többségű közigazgatási régióba akarja besorolni a magyarok által többségben lakott székelyföldi megyéket.
A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz városában tartanak szimpátiatüntetést. Magyarországról is utaznak a székelyek menetére. A résztvevők szombaton indultak Budapestről autókkal Csíksomlyóba, vasárnap pedig a helyiekkel együtt vesznek részt a programokon és egy istentiszteleten.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága múlt heti, egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában támogatta a vasárnapi demonstrációt.
A Székelyek nagy menetelését a kormánypártok és több ellenzéki párt is támogatja. Tagjaikat és támogatóikat arra kérték, hogy vegyenek részt a szimpátiatüntetésen.