Májusára összeomlik az egészségügyi ellátórendszer?

Forrás: MTI

A Vas Megyei Közgyűlés szerint az „egészségügyi ellátórendszer totális csődjét” vetíti előre a jelenlegi kormányzati finanszírozási politika, ezért az ellen a testület állásfoglalásban fejezte ki tiltakozását.

„A kormány új forgatókönyve szerint a kórházak összeomlása 2010 májusára, júniusára várható” – írta a fideszes vezetésű közgyűlés a legutóbbi ülésén elfogadott, az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban, hozzátéve: erre utal a szombathelyi Markusovszky-kórház ez év novemberre és decemberre, a járó- és fekvőbetegekre vonatkozóan megállapított teljesítményvolumen-korlátja (tvk) is.

A Markusovszky-kórház 2009-ben 410 millió forinttal gazdálkodhat kevesebb pénzből, mint az előző évben, s jövőre várhatóan 800 millió forinttal kap kevesebbet az egészségbiztosítótól, mint az idén. Jövőre a kórházban 6 ezerrel kevesebb fekvőbeteget tudnak majd ellátni, a járóbeteg-szakellátásban kezelhető betegek száma pedig a jelenlegi 800 ezerről 650 ezerre eshet vissza.

Ez azt jelenti, hogy a betegek jelentős része később juthat ellátáshoz, vagyis még hosszabbak lesznek a várólisták, pedig Szombathelyen például egy csípőprotézis-műtétre már most is három évet kell várni – tartalmazza az a részletes kórházi beszámoló, amelyet a közgyűlés is megtárgyalt, és amelynek hatására az állásfoglalás született.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!