Már februárban teljesült az e-alap éves hiánycélja

Forrás: napi.hu

Az egészségbiztosítási alap (e-alap) első kéthavi egyenlege az előirányzat szerinti 1,5 milliárd forint hiány helyett 13,7 milliárd mínusz lett – tudta meg a Napi.

Ebből 12,2 milliárd egyetlen hónap alatt, februárban jött össze, ami még a 8,8 milliárdos éves deficittervet is felülmúlja. Az alap egyenlegét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) belső tájékoztatója szerint az idén nagyban befolyásolja, hogy ettől az évtől a központi költségvetés – a tavalyi 50 százalékos térítés után – nem fedezi a gyed-kiadásokat.

A számokból viszont kiderül, hogy a fő gond a járulékbevételek elmaradása. A munkáltatói és biztosítotti járulékbevételeknél, illetve egészségügyi szolgáltatási járuléknál a tárgyhavi teljesítés majdnem tízmilliárd forinttal lett kevesebb az előirányzatnál, de még az előző év februárit is jelentősen alulmúlta.

Az egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek szintén elmaradtak az időarányos előirányzattól. A kiadási oldalon is akadtak kellemetlen fejlemények. Az első kéthavi táppénz az egy évvel korábbit 11,4 százalékkal haladta meg, miután az elmúlt év utolsó negyedében sokan az elbocsátások miatt betegállományba menekültek. A gyógyszer-támogatási kiadások is meghaladták a tervezettet, ám ezen belül a patikai támogatás 2,4 milliárd múlta felül a szűken vett gyógyszer-támogatási előirányzatot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!