Már Merkel is nagyobb szigorról beszél

Forrás: MTI

A védelemre nem szoruló menedékkérők hazatelepítését jóval nagyobb következetességgel és szigorral  kell végrehajtani, a védelemre szoruló emberek beilleszkedéséhez pedig minél több kapcsolatra van szükség a menekültek és a helyiek között, hogy ne az előítéletek határozzák meg a két csoport viszonyát – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Nürnbergben, egy lakossági fórumon. Hozzátette: gyűlölettel viszonyulni a menekültekhez nem érdemes, mert úgy biztosan nem sikerül az integráció. Inkább "barátságosan, de egyértelműen" ismertetni kell az együttélés szabályait. A kancellár kiemelte, hogy az integráció nem feltétlenül örökre szól, a menedékkérők legnagyobb csoportját adó szíriaiak is csak három évre kaphatnak menekültstátust, és utána sokan visszatérnek majd a hazájukba, ha helyreállt a béke.

A kancellár megerősítette azt a német kormány képviselői által hónapok óta hangoztatott alapelvet, hogy a védelemre nem szoruló, menedékjogért gazdasági okok miatt folyamodó kérelmezőket haza kell telepíteni, mert különben nem marad elég erő a védelemre szorulók támogatására. Ebben jóval nagyobb szigorra és következetességre van szükség – hangsúlyozta Angela Merkel, rámutatva, hogy az utóbbi években az elutasított menedékkérők csupán 15 százalékát szállították vissza hazájukba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!