Már nyomoz a rendőrség a BKV-nál

Forrás: mr1-kossuth.hu

Hűtlen kezelés miatt kezdett nyomozást a rendőrség a BKV-nál az egyik igazgató végkielégítése miatt. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője rádiónknak megerősítette, hogy négy fideszes képviselő feljelentése nyomán a Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást.
Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt kezdte meg a nyomozást a rendőrség a BKV-s végkielégítési ügyben. A BRFK tájékoztatása szerint megkezdődött a tanúk kihallgatása és az információgyűjtés.

A fővárosi közlekedési társaságnál néhány hete pattant ki a végkielégítési botrány: nyilvánosságra került, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát, a volt humánpolitikai igazgatót tovább foglalkoztatták, miután kifizettek neki 100 millió forint végkielégítést. Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgatót egy év munkaviszony után küldték el, majd – a Magyar Nemzet értesülései szerint – 40 millió forintos végkielégítést fizettek neki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!