Martin Schulz otromba módon kritizálja Magyarországot

kdnp.hu – MTI

A magyaroknak joguk van elmondani a véleményüket és joguk van eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel. A tárcavezető arra reagált, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke a Stern magazinnak adott interjújában a menekültek szétosztására szolgáló eljárásról azt mondta: a kidolgozott képlet a „terhek méltányos elosztását hivatott garantálni, és nem elsősorban arra való, hogy minden polgár megértse". Bőven elég lenne, ha az uniós tagországok állam-, és kormányfői megértenék, hogy miről van szó, de ez „sajnos" nem sikerült – tette hozzá. Amíg az olyan emberek, mint Orbán Viktor azt mondják, hogy „a menekültpolitika nem ránk tartozik, ez német probléma", addig Európa nem tud megbirkózni a kihívással - mondta. Arról, hogy az EU és Törökország menekültügyi megállapodása előirányozza 72 ezer menekült tagországok közötti elosztását, elmondta, hogy Orbán Viktor "már bejelentette, hogy népszavazást kell erről tartania". „Népszavazás arról, hogy Magyarország befogadjon-e 1290 menekültet! Ez nem csak abszurd. Ez aljas is" – jelentette ki az EP elnöke.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor vajon nem értette-e meg Európát, azt mondta, hogy nem szabad alábecsülni a magyar miniszterelnököt, mert „ő az egyik legravaszabb a jobboldali populisták között". Arra a felvetésre, hogy talán értelmesebb lenne nem küldeni menekülteket az olyan idegenellenes társadalmakba, mint a magyar, azt mondta, hogy ezzel csak „azok nyernének, akik a leghangosabban balhéznak". Megjegyezte, hogy Magyarországon is vannak települések, ahol nem utasítják el a menekülteket. Ilyen például Szeged, egy „elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni".

Arra a kérdésre, hogy mi lenne olyan rossz abban, ha Orbán Viktor Magyarországa nem lenne EU-tag, Martin Schulz kifejtette, hogy az uniós tagság megszüntetése „rossz lenne Magyarországnak", és Európának is. A tagság megvonásával Magyarországot "a nemzetközi hatalmi politika játékszerévé tennénk" – tette hozzá.

Szijjártó Péter felszólította Martin Schulzot, hogy „ne nézze le a magyar embereket". A magyarok pontosan értik, hogy miről szól a kötelező betelepítési kvóta, és joguk van elmondani a véleményüket – emelte ki. Hozzátette: a magyar embereknek joguk van eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni, és különösen így van ez a brüsszeli, a párizsi és a törökországi merényletek után.

A külügyminiszter emlékeztetett: Magyarország a kötelező betelepítési kvótát megtámadta az Európai Bíróságon, a kvótáról szóló minden jövőbeli döntésről pedig népszavazást kezdeményez.

Úgy fogalmazott, miközben az Európai Parlament elnöke „otromba módon kritizálja Magyarországot, a valóság már Brüsszelben is ránk rúgta az ajtót, a jelenlegi tudásunk szerint legalább 34 ember halálát okozva". Ideje lenne, hogy „Martin Schulz is felébredjen Csipkerózsika-álmából, és ostoba vádaskodás helyett a valóságos megoldásokat keresse" – Szijjártó Péter.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!