kdnp.hu
Forrás: MTI
Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy tárcája haladéktalanul kezdje meg a Fidesz-frakcióban megfogalmazott, a munka világát érintő, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot módosító indítványok konkrétumainak kidolgozását.
A kormányfő azt is kérte a nemzetgazdasági minisztertől, hogy az így megszülető előterjesztések egy részét legkésőbb szerda délutánig, egy másik részét pedig július 9-ig nyújtsa be a parlamentnek, így a Ház úgy kezdheti meg a nyári szünetet, hogy a kis- és középvállalkozások, az 55 évnél idősebbek, a 25 évnél fiatalabbak munkáját, valamint a fizikai munkát végzőket segítő javaslatok már az Országgyűlés előtt fekszenek. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezeket a fontos programokat nem lehet egyetlen évre bevezetni, hanem 3-4 éves programokban kell gondolkodni.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e minderre keret és honnan, a miniszterelnök azt válaszolta: ne szaladjunk előre, ezt majd szerdán, illetve július 9-án meg fogjuk látni. Megjegyezte ugyanakkor, örül annak, hogy a Fidesz-frakció nem egy az egyben fogadta el a kormány 2013-as költségvetési törvényjavaslatát, hanem jelezte, van néhány olyan fontos társadalmi cél, amelyet a büdzsének meg kell valósítania.