Medián: továbbra is vezet a Fidesz-KDNP

Forrás: MTI

A Fidesz továbbra is őrzi előnyét, a Jobbik a második a pártok között – derül ki Medián idei első felméréséből. A hvg.hu-n közzétett kutatás szerint a Fidesz támogatottsága a két hónappal korábbi szinten, 34 százalékon áll a teljes népesség körében, a míg a biztos szavazók közül a kormánypártot 53 százalék támogatja.

A második erő továbbra is a Jobbik, amely a teljes lakosság körében 14 százalékon áll. Ezzel nagyjából másfélszer annyi szimpatizánssal számolhat, mint az MSZP, amely a novemberben mért szintről két százalékpontot növekedett, így most a teljes népesség 9 százalékának támogatására számíthat. A biztos szavazók körében a Jobbik 19, az MSZP 15 százalékon áll.

A kutatás megállapítja azt is, hogy a Jobbik elutasítottsága öt évvel ezelőtt volt utoljára ilyen alacsony szinten, a válaszadók 41 százaléka tartotta kizártnak, hogy a Jobbikra szavazzon.

Eközben a DK népszerűsége visszaállt a szeptemberi 4 százalékra, miután a novemberben mért két százalékpontos erősödést most ugyanekkora visszaesés követte.

A Medián szerint az LMP-re a teljes népesség 3, az Együtt – a Korszakváltók Pártjára 2, A Kétfarkú Kutya Pártra, a Munkáspártra és a PM-re 1 százaléka szavazna.

A felmérés szerint az utóbbi évek ingadozásai után a kormány teljesítményének megítélése most szinte pontosan ugyanazon a szinten áll, mint két évvel ezelőtt: 43 százaléknyian gondolják úgy, hogy jó munkát végez. Az általános közhangulat is a két évvel ezelőtti szinthez hasonlítható: az emberek 39 százaléka szerint jó irányba, 54 százalék szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon. Erős azonban a megosztottság: míg a fideszesek 86 százaléka optimista, a más pártot támogatók 87 százaléka és a pártpreferencia nélküliek kétharmada borúlátó – írja a hvg.hu.

A felmérés január 22-e és 27-e között készült, az adatok hibahatára 3 százalék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!