Még egy hónapig biztos eltart az átmenet

Forrás. [origo]

Két hét múlva 57 választókerületben várják ismét az urnákhoz a választókat, hogy eldöntsék a még függőben maradt mandátumok sorsát. Ezután még várni kell néhány napot a végeredményre, majd két hétig is eltarthat a kifogások elbírálása. Az új parlament legkorábban május közepén, legkésőbb május 25-én ül össze, és elvileg akár azonnal meg is kezdheti a törvényalkotást, amint megválasztotta tisztségviselőit és bizottságait.

Az új Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnöknek kell összehívnia, a választás második fordulóját követő egy hónapon belül. Vagyis idén a parlamentnek legkésőbb május 25-én össze kell ülnie, hogy megválassza saját tisztségviselőit: elnökét, alelnökeit és jegyzőit. A köztársasági elnök ezen az ülésen tesz javaslatot az új miniszterelnök személyére, aki a szokások szerint a választásokon győztes párt jelöltje.

Ezzel hivatalosan is megszűnik a leköszönő kormány mandátuma, amely a parlament alakuló ülésétől kezdve már csak mint ügyvezető kabinet látja el feladatát, amíg az új kormány meg nem alakul. Az új parlament elvileg azonnal elkezdhet törvényeket alkotni, ahogy megalakultak a bizottságai. Erre szükség is lesz, hiszen az alkotmány értelmében a minisztériumokat törvényben kell felsorolni. Ezeket a törvényeket képviselői egyéni indítványként nyújtják be a kormánypárti frakció vezetői.

Az Országgyűlés bizottságainak egyenként meg kell hallgatniuk az új kormány miniszterjelölteit, majd szavazni róluk. Az új kormány azonban egy másik, egyszerű többséget igénylő szavazással lép hivatalba: ezzel a döntéssel a parlament elfogadja a kormány programját, és egyben bizalmat is szavaz az új miniszterelnöknek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!