Még karácsony előtt fizessék ki a kórházaknak a plusz hatmilliárdot

Forrás: MTI

Azt kéri a Fidesz a kormánytól, még karácsony előtt fizesse ki az egészségügyi intézményeknek azt a plusz hatmilliárd forintot, amely ahhoz kell, hogy az ünnepek alatt is működőképes maradjon a magyar egészségügy. Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa emlékeztetett: keddi ülésükön a finanszírozás kérdéséről tárgyalnak majd az egészségügyi szervezetek vezetői is. A Magyar Nemzet azt írta, az egészségügyi szervezetek vezetői arról egyeztetnek, hogyan reagáljanak a kormány azon döntésére, amellyel szerintük visszaveszi a nekik juttatott pluszforrás egy jelentős részét. A Népszava szerint akár újabb figyelemfelhívó akciókra, tiltakozásra is készek a kórházvezetők. Pesti Imre felidézte: a kórházak képviselői 25 milliárd forintot kértek, a kormány 10,5 milliárdot ígért ebben az évben, amelyből 4,5 milliárdot odaadott novemberben, decemberben pedig hatmilliárd forint átutalását ígérte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!