Meg kell akadályozni a külföldiek földszerzését

Forrás: MTI

A külföldiek földszerzésének megakadályozásával indokolta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az állami szántóföldek értékesítésére vonatkozó programot. A politikus úgy fogalmazott: annak érdekében, hogy külföldiek ne szerezhessenek földtulajdont Magyarországon, fontos biztosítani az államiföld-vásárlási lehetőséget azoknak a magyar földműveseknek, akik ezzel élni akarnak.

Hangsúlyozta: a földeladási árverések nyilvánosak lesznek, a földet pedig csak piaci ár fölött lehet majd eladni.

Az állami földvagyonnal kapcsolatos, a parlamenti szakbizottságban tett kijelentéseit firtató kérdésre Lázár János úgy reagált, hogy a testület ülésén nem a saját tapasztalatának adott hangot, nem is tudott volna, mert a magyar államnak nincs szántóföldművelő mezőgazdasági vállalkozása. Ez pedig azért van így – magyarázta –, mert az az általános közvélekedés, hogy amikor a magyar állam földet művel, ott csak baj lehet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!