Meg kell büntetni a 2006-os tömegoszlatás felelőseit

Forrás: MTI

Navracsics Tibor, kijelölt miniszterelnök-helyettes szerint meg kell büntetni a 2006-os brutális tömegoszlatás felelőseit. A fideszes politikus a lezárt ügyeket is elővenné. Több olyan esetről tudunk, amikor a bíróság megállapította, hogy bűncselekmény történt, de nem tudta megállapítani, hogy ki követte el, azaz a rendőrök nem adták ki egymást – fogalmazott a hírTV-nek Navracsics Tibor.

A kijelölt miniszterelnök-helyettes összevetné a rendőrségi vizsgálatok eredményeit a Gönczöl-féle tényfeltáró bizottság és a Civil Jogász Fórum vizsgálatainak megállapításaival. Elmondta: a rendőrségnél is vizsgálatot kell folytatni, illetve az eddig lefolyt vizsgálatokat, a Gönczöl Katalin által vezetett tényfeltáró bizottság jelentését és a Civil Jogász Fórum jelentését is át kell nézni.

„A leendő miniszterelnöki megbízott úr feladata az lesz, hogy ezeket a vizsgálatokat fogja össze, és hogy személyes garanciája legyen annak, hogy valóban megvalósulnak ezek az eljárások, és valóban a jogállamban méltó véget fognak érni” – közölte Navracsics.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!