Megállapodtak az egyházak a rendőrséggel

Forrás: MTI

Kilenc egyházzal kötött megállapodást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság; az együttműködés célja a kulturális javak körébe tartozó ellopott tárgyak felkutatásának elősegítése, az időskorúakkal szembeni bűncselekmények megelőzése és a rászorulók lelki támogatása.

A megállapodás keretében a főkapitányság vállalja, hogy a kulturális javak körébe tartozó tárgyakat - annak érdekében, hogy azok felkutatása bűncselekmény esetén eredményes legyen - az egyházak felkérésére kriminalisztikai szempontból felméri és dokumentálja, valamint bűnmegelőzési célzattal az egyházaknak tájékoztató anyagokat juttat el, előadásokat tart.

Az egyházak vállalják, hogy igény esetén kezelik a főkapitányság fogdájában lévő fogvatartottak, illetve a rendőrséggel hivatalos eljárás során kapcsolatba kerülő szenvedélybetegek és fiatalkorúak, a büntetés-végrehajtási intézetből szabadulók lelki problémáit, elősegítik azok erkölcsi gyarapodását. Biztosítják a rendőrök számára is a vallásgyakorlás feltételeit, hozzájárulnak lelki gondozásukhoz; igény esetén előadást tartanak az egyház történelméről, szervezetéről, szerepéről és tevékenységéről is.

    A megállapodást a főkapitány, valamint a Veszprémi Érsekség, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki hivatala és a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperesi hivatala mellett a Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezet, a Veszprémi Zsidó Hitközség, a Magyar Unitárius Egyház, a Budapesti Román Ortodox Egyházközség, a Tan Kapuja Buddhista Egyház és a Magyar Iszlám Közösség képviselője írta alá.

Márfi Gyula veszprémi érsek kijelentette: az együttműködés alapjai olyan erkölcsi értékek, amelyek az egész országban egységesek, s amelyek egy része azonos az egyházi és a világi törvényekben. Hozzátette, a katolikus egyház alapállását a rendőrséggel való együttműködésben a tízparancsolat határozza meg; az élet, az emberi tulajdon, az emberi tisztesség és becsület védelme a rendőrség és az egyház számára egyaránt fontos.

Lentulai Attila, a Dunántúli Református Egyházkerület esperese a rendőrség jelmondatát idézve úgy fogalmazott: „mi is szolgálunk és védünk”. „Szolgálunk, mert Isten igéjét közvetítjük az embereknek, és védünk, a tízparancsolat által” .

Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese azt mondta, az egyház szeretne eljutni azokhoz az emberekhez, akikről az együttműködési megállapodás szól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!