Megbénítaná a csepeli szavazást az MSZP és a Jobbik?

Forrás: MNO

Az MSZP és a Jobbik vélhetően a szavazatszámláló bizottságok munkájának megbénítására készül Csepelen – jelentette be Németh Szilárd, a Fidesz csepei képviselőjelötje. A két párt szavazatszámlálói ugyanis nem akarnak megjelenni vasárnap a szavazókörökben.

Mint ismert, Budapest 31. választókerületében az MSZP-s Avarkeszi Dezső visszalépett, a jobbikos jelölt pedig nem jutott tovább a második fordulóba. A közlemény szerint a helyi választási iroda szóbeli közlése alapján feltételezhető, hogy az április 25-i második fordulóban az MSZP és a Jobbik a szavazatszámláló bizottságok munkájának megbénítására készül. A két párt által delegált tagok ugyanis nem akarnak megjelenni a szavazókörökben, és – eskütételüket megszegve – nem akarnak részt venni a bizottságok munkájában. Így a bizottságok a törvényi előírások alapján működésképtelenné válhatnak – áll Németh Szilárd közleményében.

A fideszes jelölt szerint bonyolítja a helyzetet, hogy a még versenyben lévő LMP a 35 szavazókörből mindösszesen egybe tudott delegáltat küldeni. Ezért Németh felszólítja a csepeli MSZP és Jobbik vezetését, hogy kicsinyes pártpolitikai érdekeik érvényesítése érdekében ne tiporják lábbal a demokrácia alappillérét, ne akarják megakadályozni a csepeli választókat alkotmányos és állampolgári jogaik gyakorlásában. Felhívja a helyi választási iroda vezetőjének figyelmét is arra, hogy a választási törvény értelmében ő köteles gondoskodni a szavazatszámláló bizottságok törvényes létszámáról és működéséről. Ugyanakkor a közleményben Németh Szilárd a fővárosi területi választási iroda vezetőjét is kéri, hogy a fenti információk alapján, törvényes kötelességének megfelelően kiemelt figyelmet szánjon a Budapest 31. választókerületnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!