Megemeli a kormány a kkv-k versenyképességét erősítő pályázat keretét

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) számára a „Kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című pályázati felhívás, amelynek korábbi 22 milliárd forintos keretösszegét a jelentős érdeklődésre tekintettel a kormány további 20 milliárd forinttal megemeli - közölte Rákossy Balázs a pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára az MTI-vel.

kdnp.hu – MTI

A vállalkozások szerdától adhatják be az igényeiket 5-30 millió forint vissza nem térítendő támogatásra, eszközbeszerzésre és szoftverbeszerzésre. A technológiai innovációs fejlesztéseket támogató pályázati felhívás népszerűségének egyik oka, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot, ezért az újranyitás alkalmával is nagy érdeklődésre számít a szaktárca - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára.

A támogatásból a vállalkozások olyan eszközöket, immateriális javakat - szoftver, gyártási licenc vagy know-how - vásárolhatnak, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre, és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, illetve új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi. A támogatás mértéke maximum 50 százalékos lehet. A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek. A projektek megvalósítására rendelkezésre álló időtartam legfeljebb 6 hónap - ismertette Rákossy Balázs.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!