Megemlékezések országszerte

Forrás: MTI

Országszerte megemlékezéseket tartottak kedden, az október 6-ai nemzeti gyásznapon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Aradon kivégzett vezetői és az első felelős magyar kormány vértanúhalált halt miniszterelnökének tiszteletére.

A megemlékezés-sorozat reggel közjogi méltóságok részvételével kezdődött el Budapesten, a Kossuth téren a Magyar Köztársaság lobogójának felvonásával, majd félárbocra engedésével. A katonai tiszteletadás mellett zajló ünnepségre körülbelül kéttucatnyi érdeklődő volt kíváncsi. Ők a forgalom elől lezárt Kossuth tér és a Báthori utca sarkánál felállított detektoros kapukon áthaladva a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épülete elől nézhették az eseményt. A Kossuth téri megemlékezés után a Batthyány-mauzóleumnál és a Fiumei úti sírkertben, a Nemzeti Panteonban koszorúztak. A parlamenti pártok képviselői is elhelyezték koszorúikat.

Arad több helyszínén is tartottak megemlékezést, amely a hagyományoknak megfelelően az aradi minorita templomban kezdődött. A megemlékezés keretében koszorúzás zajlott a vesztőhelyen, ahol annak idején kivégezték a magyar szabadságharc hőseit.
    
A vértanúk emlékére felavatták Pákozdon a Mártírok Emlékművét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!