Megemlékezést tart a máltai szeretetszolgálat

Forrás: MTI

A keletnémet menekültek 25 évvel ezelőtti befogadására emlékezik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kétnapos rendezvényén mától Budapesten. A sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitón részt vesz Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, valamint Kozma Imre, a szeretetszolgálat alapító elnöke, Győri-Dani Lajos, a szervezet ügyvezető alelnöke és Vecsei Miklós alelnök.

A rendezvényen felelevenítik a 25 évvel ezelőtti eseményeket, ismertetik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját, valamint bemutatják az erre az alkalomra kibocsátott 2000 forintos emlékérmét. A sajtótájékoztató után Kozma Imre jelképesen átvágja az 1989-­es vasfüggöny-installációt az újraépített menekülttábor területén. Megtekinthető Horváth Ernő fotóművész Kivésett szabadság című kiállítása a 89-­es eseményekről, valamint az európai kommunizmus bukását bemutató karikatúrakiállítás. A mozisátorban levetítik Szederkényi Miklós és Balogh Gábor 25 éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat című filmjét, valamint egy válogatást a korabeli filmhíradókból.

Délután ünnepi szentmisét tartanak a zugligeti Szent Család plébániatemplomban Erdő Péter bíboros vezetésével. A szentmise után emlékdíjakat adnak át.

A rendezvény második napján, pénteken a Részese voltam című pódiumbeszélgetésen egykori önkéntes segítők és volt menekültek vesznek majd részt. Bemutatják továbbá Joachim Jauer "Urbi et Gorbi" című könyvének magyar kiadását. A könyv egy német újságírónak, a ZDF egykori budapesti tudósítójának szemszögéből mutatja be a határnyitás eseményeit.